Skip to main content

A versenynek vége – az értékesítésközpontú hozzáállás azonban megmarad

Dátum:

Author: Anders Græsbøll Buch, Communications Consultant, JYSK

Kategória: Attractive Stores , Sales Growth

E109
Az áruház személyzete a spanyolországi Torreviejában: Francisco Fiñaga (a jobb oldalról az első) a Store Manager.

Augusztus végén lezárult a Sales Attitude Competition verseny. Ez azonban nem jelenti azt, hogy búcsút mondunk az értékesítésközpontú hozzáállásnak. Továbbra is erre kell összpontosítanunk.

Három hónapon át minden JYSK-áruház különös figyelmet fordított az értékesítésközpontú hozzáállásra. Ha megfelelően állunk hozzá a vásárlókhoz, több terméket adhatunk el, és elégedettebbé tehetjük az ügyfeleket. Épp ezért indítottuk útjára a Sales Attitude Competition versenyt.

A versenynek vége – az értékesítésközpontú hozzáállás azonban ugyanúgy jelen van. Spanyolországban és Portugáliában az összesítések alapján a Torreviejában található üzlet lett a győztes. Az áruház munkatársai hétvégi utazásra mennek, és az országos szintű irányításért felelős csapat felel majd az üzletért – csakúgy, mint a többi összesített országos nyertes esetében.

„Büszkék vagyunk a díjra, mivel azt jelenti, hogy jól dolgozunk. Fantasztikus jutalom a csapatnak a nagy erőfeszítésekért” – összegez a Store Manager, Francisco Fiñaga.

Héctor Torres
Héctor Torres a JYSK spanyolországi és portugáliai egységének a Retail Managere.

Nagy lendülettel folytatjuk

A spanyolországi és portugáliai áruházak Retail Managereként tevékenykedő Héctor Torres szeretné megdicsérni a torreviejai üzletet, amiért mindig maradéktalanul készen áll a vásárlók fogadására. Amikor Héctor a Sales Attitude Competition verseny keretében ellátogatott a spanyolországi és portugáliai üzletekbe, általában véve nagy lendületet tapasztalt az áruházakban, és úgy látta, mindenki komoly hangsúlyt fektet a vásárlókra. Úgy gondolja, hogy ez a jövőben is így marad.

„A 2020/21-es pénzügyi évben megteremtettük és népszerűsítettük az értékesítésközpontú hozzáállás kultúráját és mozgalmát Spanyolországban és Portugáliában. Az üzletek így önállóan is igyekeztek nagyobb teret engedni az értékesítésközpontú hozzáállásnak. Így egyszerűbb volt bátorítást és ösztönzést nyújtani az értékesítésközpontú hozzáállásról szóló versenyhez, és könnyebb volt utánkövetni azt. A verseny csodás katalizátor volt, és a jövőben is építhetünk majd az eredményekre, ami az értékesítésközpontú hozzáállás még nagyobb térnyeréséhez fog vezetni” – meséli Héctor.

Első az ügyfél és vonzó áruházak

Francisco Fiñaga szerint a győzelem záloga nem más, mint hogy mindig az ügyfelet kell előtérbe helyezni, és rendkívül vonzóvá kell tenni az üzletet a vásárlók számára. Ennek köszönhetően mind a munkatársak, mind a vásárlók számára kellemesebb légkör alakul ki az üzletben.

„Nemcsak a díj miatt éri meg az energiabefektetés, hanem azért is, mert büszkék lehetünk magunkra. Az áruház összes kis részletére fordított figyelem megtérül. Igyekszünk minél jobban megismerni az összes új terméket, és felfrissítjük a meglévő tudásunkat, hogy remek kiszolgálásban részesítsük az ügyfeleket” – zárja a gondolatait Francisco.

A győztesek listája

Latest news

JYSK celebrates Top 5 District Managers at Retail Seminar in Budapest

Íme a nyertesek: A JYSK az 5 legjobb területi vezetőt ünnepli

- A legjobb 5 területi vezető díjat és elismerő tapsot kapott a JYSK kiskereskedelmi szervezetétől az öt kategóriában nyújtott elkötelezettségükért és eredményeikért.

credit Isza Ferenc

20 éves a JYSK -karitatív akcióval ünnepel

- A szintén 20 éves Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen segítenek a rászorulóknak

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office