Skip to main content

„Az embernek az az érzése támad, hogy semmi sem lehetetlen”

Dátum: 29/03/2017

Author: Laura Roesgaard, Sustainability Communications Consultant , JYSK

Kategória: Expansion

Yannick Eelen és kollégáiYannick Eelen a Belgiumban április 5-én nyíló első két JYSK áruház egyikének Store Managere Schoten városában.

Yannick először egy kiskereskedelemmel foglalkozó újságcikkben találkozott a JYSK nevével. Még aznap este elküldte az önéletrajzát, másnap pedig felkeresett egy hollandiai áruházat.

„A JYSK azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Úgy döntöttem, hozzá akarok járulni a sikeréhez, ki akarom venni a részem abból, hogy Belgiumban a semmiből felépítsük és híressé tegyük a JYSK-öt” – jelentette ki Yannick.

A JYSK magasabbra tette a lécet

Yannick JYSK-ös karrierje 2016 novemberében kezdődött, amikor hollandiai képzésen vett részt – előbb Tilburgban, majd Bredában. Ennek során közelebbről is megismerkedett a JYSK-kel.

„Az ágazatban végzett korábbi munkáim során megtanultam, hogy a kiskereskedelemben az ördög a részletekben rejlik, »retail is detail«. A hollandiai képzés után ki kell jelentenem, hogy a JYSK magasabbra tette a lécet ezen a téren. Minden részlet a helyén van, és minden pontosan le van írva. Így persze több idő marad a vásárlókra” – hangsúlyozza Yannick.

Yannick korábban egy másik kiskereskedelmi láncnál dolgozott Store Managerként, ott azonban mást tapasztalt a vásárlókhoz történő hozzáállásban.

„A JYSK-nél nem csupán segítünk a vásárlónak egy-egy konkrét kérdésben, hanem mindent megteszünk azért, hogy kellemesen érezze magát. A JYSK magasabb szintre emelte a vásárlók kiszolgálását” – mutat rá Yannick.

Véleménye szerint a JYSK skandináv gyökerei és készséges hozzáállása a belga piacon is meghozza gyümölcsét.

Yannick EelenNem mindennapi dolog

Yannick és csapata jelenleg azon dolgozik, hogy április 5-re minden elkészüljön a schoteni áruházban.

„Nem mindennapi dolog látni, hogy valami alakot ölt a semmiből, hát még részese lenni mindennek! Az embernek az az érzése támad, hogy semmi sem lehetetlen” – mondja Yannick.

Április 5-én a JYSK megnyitja első két belgiumi áruházát. A genki áruház Store Managere Elske – ismerkedj meg vele is!

Latest news

Customer Service meeting

A fő cél a boldog ügyfelek

08/04/2024 - 2024 márciusában ügyfélszolgálati vezetők e találkoztak Magyarországon, hogy még jobb szolgáltatást biztosítsanak a JYSK ügyfeleinek.

Germany

A JYSK két születésnapot ünnepel egy év alatt

02/04/2024 - Idén a JYSK 45 éve van jelen a piacon, és ezzel egy időben a JYSK Németország 40 éves évfordulóját ünnepli.

Aleš Kisý

A hatodik paralimpiám

27/03/2024 - 5 hónap van hátra a párizsi paralimpia kezdetéig, Aleš Kisý cseh paralimpiai érmes hatodik paralimpiájára készül.

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office