Skip to main content

A CEO beszámolója: A OneJYSK előrelép

Dátum:

Author: ,

Kategória: Strategy

Kedves Munkatársak!

Sok minden történt március 28-a óta, amikor bejelentették a JYSK Nordic és a Dänisches Bettenlager összeolvadását.

A brabrandi és handewitti osztályok közötti munkakapcsolat azóta még szorosabbá vált, és biztos vagyok abban, hogy a JYSK Nordic és a Dänisches Bettenlager előnyeit együttesen kihasználva még ambiciózusabb célokat érhetünk el.

Az új, közös beszerzési osztály például már el is kezdte a választék áttekintését, hogy felmérje, mely országok mely üzleteinek válna hasznára az olyan új termékek árusítása, amelyek más országok vagy régiók választékában már elérhetőek.

Úgy vélem, ez lehetővé teszi majd, hogy az eddiginél még kielégítőbb választékot biztosíthassunk minden országban, egyúttal növeljük az eladásokat.

Ezzel egy időben több más osztályon – például a HR-, a marketing- és a sales-osztályokon – is azon dolgozunk, hogy egyesítsük két különböző világ előnyeit, például az eszközök, az elképzelések és a személyes fejlődés területein.

Óriási eredmény

Jan Bøgh
Jan Bøgh, CEO & President, JYSK Nordic.

Azzal is tisztában vagyok, hogy az összeolvadás következtében sok osztályon változások történtek.

Ezek a változások főként a brabrandi és handewitti munkavállalókra voltak hatással, és – habár biztos vagyok abban, hogy az összeolvadás mindannyiunknak javára válik majd – fontos volt számomra, hogy az eddigi folyamatok ne befolyásolják a mindennapos munkát az üzletekben, az elosztó központokban és az egyes országok központi irodáiban.

A legfontosabb szempont továbbra is a lehető legmagasabb színvonalú ügyfélszolgálat biztosítása, és annak ellenére, hogy a június sok országban kemény hónap volt, néhány országban – például Németországban – jelentős forgalomnövekedést tapasztaltunk, ami júniusban 109-es indexet eredményezett.

Ez egy újabb jele annak, hogy erős vállalat vagyunk, rengeteg fejlődési és terjeszkedési lehetőséggel.

Erőteljes értékek

Emellett egy családi vállalkozás részesei is vagyunk, erőteljes értékekkel, amelyeket fontos követni.

A legtöbben már biztosan tudják, hogy a JYSK és a Dänisches Bettenlager alapítója, Lars Larsen úgy döntött, hogy visszavonul az Igazgatótanács éléről, miután rákot diagnosztizáltak nála.

E szomorú körülmények között azonban örömmel jelenthetem be, hogy Lars Larsen fia, Jacob Brunsborg vette át a helyét az Igazgatótanács Elnökeként, aki továbbra is szavatolni fogja a JYSK családi tulajdonú vállalatként való működését.

Ez rendkívül fontos dolog, mert biztosítja, hogy további befektetésekkel elérhetjük a célunkat, ami az, hogy a világ legelterjedtebb és legjövedelmezőbb áruházláncává váljunk.

Üdvözlettel:

Jan Bøgh
CEO & President

Latest news

Szűcs Tamás

Új fejezet, közös célok

- Interjú Szűcs Tamással, a JYSK új Country Directorával

címlap

Újabb két új üzletet nyit a JYSK – már 105 áruház várja a vásárlókat Magyarországon

- Március 4-én Komáromban és Mezőkövesden is megnyitja kapuit a skandináv gyökerekkel rendelkező áruházlánc.

George Tsironis (to the left) has been a part of the JYSK-journey in Greece for the past ten years and played a keyrole when the global retailer opened it’s first store in the country.

Az első görög munkatársból Country Director: George Tsironis készen áll az új kihívásokra.

- A JYSK-nél szerzett több mint tízéves tapasztalattal rendelkező George Tsironis lesz a JYSK Görögország új országigazgatója. Új szerepkörében a görögországi erős eredmények stabilitására és folytonosságára, az erős csapatok építésére és a világos iránymutatás megadására fog összpontosítani.

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office