Skip to main content
Berni

Hajdu-Felső Berni – Művész és üzletvezető

Dátum: 11/04/2023

Author: Krisztina Szilvasi, Communications Manager, JYSK Hungary

Kategória: Careers & HR

Berni kiállítása 2023.04.28.-tól június közepéig szabadon látogatható a gödöllői Művészetek Házában, címe Vizek, tájak, érzések.

Miről szól a Vizek, tájak, érzések kiállítás?

Ebben a feladatközpontú és sikerorientált világban időközönként az ember elfelejt kitekinteni, lelassulni. Mi is a táj része vagyunk, hiszen a Földön élünk, és a testünk nagy része víz. Így igazából rólunk, emberekről és a minket körül ölelő világról szól a kiállítás, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó érzésekről, meglátásokról.festmény
 

Mi inspirált? Hogy jutottál el idáig a festéssel?

Egészen fiatalon, még tinédzser koromban kezdtem el festeni. Majd ahogy az évek teltek más dolgok kaptak központi szerepet az életemben. Viszont a covid megjelenése keretek közé szorított. Nehezen viselem az ilyen korlátozásokat, szabadságra vágytam és nem csak fizikálisan, hanem szellemileg is. Úgy éreztem, hogy az nem én vagyok, ha elbújok és meghúzom magam, tehát festettem mindazt, ahol lenni szerettem volna, és mindazt, amit szerettem volna átélni.
festmény 2

Mi a történeted a JYSK-kel?

Több éve dolgoztam egy állami cégnél, mint értékesítési csoportvezető. Eljött a nap, hogy váltani szerettem volna, újabb kihívások elé nézni, előrébb jutni. Így három helyre is beadtam a jelentkezésem, mind a három helyről visszahívtak, de a leggyorsabb a JYSK volt. A hozzáállás, az emberközpontúság mellett talán az fogott meg a legjobban, hogy itt önmagam lehetek. Nem kell elnézést kérnem, ha van egy ötletem vagy javaslatom.
 

Mikor kerültél a JYSK-hez?

2022 szeptembere óta dolgozom a JYSK-nél. Üzletvezető gyakornok pozícióba kerültem be a „véráramba”, majd viszonylag hamar adódott a lehetőség, hogy a hatvani áruházat vezessem. Így a decembert már ott kezdtem, és januártól, mint megbízott üzletvezető vezetem az áruházat és a kis csapatomat.
 

Milyenek a mindennapok a csapattal?

Vallom, hogyha őszinteséggel, kellő nyitottsággal és megértéssel fordulunk egymáshoz, akkor sokkal előrébb jutunk. Ezt szem előtt tartva  vezetem a kis csapatomat is, ahol márciustól már heten képviseljük a JYSK értékeket. Új vezetőként és viszonylag friss csapattal a mindennapok természetesen nem mentesek a kihívásoktól - ami másoknak rutinfeladat, az számunkra sokszor újdonság.

Büszke vagyok magunkra! Arra a rengeteg munkára, energiára, türelemre és rugalmasságra, amit abba fektettünk, hogy szakmailag fejlődjünk. Nem lehetek eléggé hálás mindazoknak, akik segítenek nekem/nekünk, főleg akkor, ha olykor elbotlunk.
 

Hogy tudod fenntartani a munka-magánélet egyensúlyát?

Családanyaként nehéz megtalálni az egyensúlyt család és munka között. Bizony van olyan, hogy egy-egy súlyt szívesen ledobnék a vállamról, de másnap felkelek és folytatom tovább. Ebben nagy segítség számomra a családom hozzáállása és szerepvállalása.

Latest news

Customer Service meeting

A fő cél a boldog ügyfelek

08/04/2024 - 2024 márciusában ügyfélszolgálati vezetők e találkoztak Magyarországon, hogy még jobb szolgáltatást biztosítsanak a JYSK ügyfeleinek.

Germany

A JYSK két születésnapot ünnepel egy év alatt

02/04/2024 - Idén a JYSK 45 éve van jelen a piacon, és ezzel egy időben a JYSK Németország 40 éves évfordulóját ünnepli.

Aleš Kisý

A hatodik paralimpiám

27/03/2024 - 5 hónap van hátra a párizsi paralimpia kezdetéig, Aleš Kisý cseh paralimpiai érmes hatodik paralimpiájára készül.

Németh Teréz Gratulálok!
erzsbet kvaka szivből gratulálok a kislányodnak Kingám!!!

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office