Skip to main content
store concept 3.0

Folytatódnak az áruház megújítások a JYSK-nél – márciustól három üzlet is megújulva várja vásárlóit

Dátum:

Author: Krisztina Szilvasi, Communications Manager, JYSK Hungary

Kategória: Attractive Stores

A JYSK folyamatosan újítja meg hazai áruházait: 2023 március 8-án a JYSK egyik legnagyobb áruháza, a kecskeméti (1233 négyzetméteres), illetve a gyöngyösi és siófoki üzletük is megfiatalodva, még több inspirációt kínálva nyílt meg újra. A megújult áruházak immár a JYSK legmodernebb, 3.0-ás koncepciójának megfelelve várják a vásárlókat.

 

megújult üzletek

 

Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamatosan átépíti a JYSK a 3.0-ás koncepció szerint, ez azt jelenti, hogy 2024 év végéig világszerte a vállalat minden áruháza megújul, Magyarországon pedig 2023. augusztus végéig összesen 67 áruház üzemel majd az új koncepciónak megfelelően.

A 3.0-ás koncepció jegyében az áruházak új világítást kapnak és egyszerűbbé vált a sorok közötti navigáció is. A bútorok közötti eligazodást 3 bemutató-szoba – egy háló, egy étkező és egy étkezővel egybekötött nappali – segíti. Az alvás szakértőjeként azonban a JYSK külön matrac-stúdiót is kínál, ahol a vásárlók otthonos környezetben nem csupán tanácsokat kapnak, de ki is próbálhatják a termékeket. A dekorációs kellékek és kiegészítők pedig még nagyobb területet kaptak, ahol szezonálisan frissülő, az aktuális trendeket követő termékek széles választékát találják.

3.0 koncepció

A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, így például az izzókat LED-ekre cserélték, a szociális helyiségekbe pedig mozgásérzékelőt szereltek. Az új koncepció jegyében az üzletekben a világítás szakaszolt, 3 ütemben lehet felkapcsolni, amelynek köszönhetően kevesebb fény mellett is nagyszerű vásárlási élmény nyújtható, miközben az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25%-kal csökkenthető.

megújult áruház

A tapasztalatok szerint az újranyitás kapcsán a JYSK áruházaiban a beltéri bútorok, a matracok, a paplanok, a párnák, a díszpárnák és a plédek a legnépszerűbb termékcsoportok. Az áruházlánc azonban a megújulás kapcsán egy héten át az akciók mellett ajándékkal is várja vásárlóit, például egy nagypárnával és hatalmas bevásárlótáskával.

A dán üzletlánc jelenleg 91 áruházat üzemeltet országszerte, a 2023. augusztus végéig tartó üzleti évben 4 új üzlet nyílik, további 12-t átépítenek, 2 nagyobb alapterületet kap.

 

Latest news

Man in a blue shirt and tie smiling

Lars-Kristian 40 éves évfordulót ünnepel a JYSK-nél

- 2025. július 1-jén Lars-Kristian Koudal kiskereskedelmi vezető fontos mérföldkövet, a 40. évfordulóját ünnepli a JYSK-nél. A JYSK Németország leghosszabb ideje dolgozó alkalmazottjaként karrierje a kiskereskedelem iránti elkötelezettség és mélyen gyökerező szenvedély ragyogó példája.

JYSK Germany celebrates transition to Unified Commerce

Németország elindítja az egységes kereskedelmet

- A JYSK folytatja az omnichannel irányába vezető utat azzal, hogy bevezeti az Unified Commerce rendszert Németország három üzletében.

a man and woman sitting in a sofa cheering

A JYSK új kampányában a mindennapi forgatókönyvek kerülnek a középpontba

- 2025 nyarán a JYSK egy új, könnyebben átélhető marketingkampányon keresztül valós érzelmeket szólít meg a televízióban és a közösségi médiában.

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office