Skip to main content
Ákos

Apa és vezető – Interjú Nagy Ákossal, a B2B osztály vezetőjével

Dátum: 30/03/2023

Author: Krisztina Szilvasi, Communications Manager, JYSK Hungary

Kategória: Careers & HR

Kérlek mutatkozz be röviden!


A főiskola elvégzése után üzleti elemzőként kezdtem dolgozni egy nemzetközi cégnél, ekkor kerültem kapcsolatba a kereskedelemmel, hisz ezt a területet elemeztem. Az ottani kereskedelmi vezetők biztatására jelentkeztem az egyik nyitott értékesítői pozícióra – sikerrel. Pályafutásom során kisvállalkozásoknál és nagy multiknál is megfordultam értékesítőként, egy pont azonban közös: mindenhol üzleti ügyfelekkel voltam kapcsolatban.

Mivel töltöd a szabadidődet és hogyan tudod a munkával egyeztetni?  
A munka mellett igyekszem minél több időt a feleségemmel és a hamarosan másfél éves kisfiunkkal tölteni, valamint szívesen sportolok is – korábban összesen 12 évig fociztam (ebből tíz év a „gurulós”, kettő pedig az amerikai verzióban) és hobbifutottam is; sajnos az ezek során összeszedett sérüléseim miatt ma már „csak” a kerékpározáshobbi marad, mint aktívabb tevékenység: a barátokkal évente már hagyományosan körbe is tekerjük néhány nap alatt a Balatont.

A sport szeretete azonban továbbra is él, szívesen megyek ki a barátokkal focimeccsekre, szintén hagyomány már évek óta a Superbowl közös megnézése is.
 

Hamarosan itt a húsvét. Van valami családi hagyományotok?
Háromlaki életet élünk - a feleségem családja Egerben, az én felmenőim pedig az ország másik végében, egy Nagybajom nevű kisvárosban élnek, mi pedig Budapesten lakunk hármasban.  Így az ünnepek általában nálunk sok utazással telnek. Szerencsére mindkét oldalon egész nagy a család, így a velük töltött közös minőségi idő és az utazás mellett sok mindenre már nem mindig jut idő.
Amíg még a szüleimmel éltem, a templomi istentisztelet kihagyhatatlan program volt húsvét vasárnap, másnap pedig már korán reggel mentünk a barátokkal közösen locsolkodni – sajnos a kisfiam még túl kicsi és izgága, de ha kicsit nagyobb lesz, szeretném, ha mindkettőt meg tudná tapasztalni első kézből is.

Mi a történeted a JYSK-kel?
Az én történetem a JYSK-kel igazi love story: Valentin napon, 2022. február 14-én volt az első hivatalos munkanapom. Többfajta céges kultúra és cégméret megtapasztalása után kezdett bennem körvonalazódni, hogy mik azok a fontos tényezők, amiket egy munkáltató részéről fontosnak tartok és ez szinte egy az egyben passzol a JYSK értékekkel. Ezen felül szerettem volna egy olyan lehetőséget, ahol egy biztos és stabil háttér mellett egy viszonylag fiatal üzletághoz korán csatlakozva tudom kamatoztatni a tapasztalatomat és a szaktudásomat.

Mit szeretsz a JYSK-ben, mint munkahely? Mi motivál a mindennapokban?
Szeretem, hogy a kollégákkal mennyire közvetlen a kapcsolat és mindenben a megoldást igyekszünk keresni, nem a problémán rágódni. A munkában pedig az hajt, hogy látom napról napra egyre jobban kibontakozni azt, amit elindítottunk a Business to Business üzletággal itt, Magyarországon.

Mesélj egy kicsit a csapatodról, kérlek!


 

csapat
A B2B csapat:  Szaniszlai Melinda, Nagy Ákos és Árvai János

Viszonylag új a csapat és ebből adódóan nem is túl nagy – velem együtt mindössze hárman vagyunk egyelőre az egész országra. Mindenki a JYSK-ön kívülről jött, így a beilleszkedés kicsit hosszabb talán, hisz mindannyian más céges kultúrából érkeztünk ide, de merem állítani, hogy a kollégák építő visszajelzéseinek köszönhetően jó úton haladunk. Már a kiválasztás folyamán igyekeztünk nem csak szakmailag, de a személyiség oldaláról is értékelni a jelentkezőket és lehetőség szerint egymást jól kiegészítő kollégákat választani. Úgy hiszem, ez jól sikerült, ami a mindennapos jókedvben és a munkához való hozzáállásban is megmutatkozik.




 

Latest news

JYSKs orchard in Croatia is open

Szerte a világon: a JYSK az FSC-t választja, kerti rendezvény Spanyolországban és új gyümölcsöskert Horvátországban

19/04/2024 - Időnként összegyűjtjük a közelmúlt eseményeit és tevékenységeit néhány JYSK-országból. Tekintsd meg a legújabbakat itt.

Customer Service meeting

A fő cél a boldog ügyfelek

08/04/2024 - 2024 márciusában ügyfélszolgálati vezetők e találkoztak Magyarországon, hogy még jobb szolgáltatást biztosítsanak a JYSK ügyfeleinek.

Germany

A JYSK két születésnapot ünnepel egy év alatt

02/04/2024 - Idén a JYSK 45 éve van jelen a piacon, és ezzel egy időben a JYSK Németország 40 éves évfordulóját ünnepli.

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office