Skip to main content
Lámpás Alapítvány

Otthont teremtünk - közel 4 millió forint összértékű termékadomány

Dátum:

Author: Krisztina Szilvasi, Communications Manager, JYSK Hungary

Kategória: Charity

A fogyatékossággal élő emberek lakhatását, foglalkoztatását, művészeti képzését, valamint rászoruló gyermekek ellátását segítő alapítvány munkáját már korábban is többször felkaroltuk. Most az alapítvány Kemencén alakít ki otthont 12 értelmi fogyatékossággal élő embertársunknak, ennek a bebútorozásában vettünk részt.

Ágykeretekkel, matracokkal, komódokkal és kerti székekkel is támogattuk a Lámpás ’92 Alapítványt, amely harminc éve segíti fogyatékkal élők lakhatását, foglalkoztatását és művészeti képzését, valamint rászoruló gyermekek ellátását családias környezetben. Képzőművészeti programjuk 20 éve ad lehetőséget értelmi sérült felnőtteknek, hogy a művészeten keresztül fejezzék ki magukat. Emellett több mint két évtizede működik a foglalkoztatási programjuk, melyben valódi munkahelyeket hoznak létre értelmi fogyatékossággal élő embertársaink számára.

Lámpás
Az adomány bútorokat pakolják be a JYSK kollégák és a Lámpás Alapítvány támogatottjai

Az alapítvány az érintetteknek fenntart egy családi házat is, ennek kezdődött meg a teljeskörű felújítása. A régi ingatlanból gyakorlatilag csak a külső falak maradnak meg, a tervek szerint jövő tavaszra várható az új épület felhúzása.

A JYSK korábban már többször is segített a Lámpás Alapítványnak, így nem volt kérdés, hogy most is szeretnénk támogatni őket az új otthon kialakításában. Vállalatunk az Otthon Teremtünk CSR program keretében közel 4 millió forint összértékű termékadománnyal járult hozzá a felújított családi ház berendezéséhez.

 

JYSK és Lámpás
JYSK váci csapata és a Lámpás Alapítvány támogatottjai

Az adományozott termékek között többek között voltak ágyak, matracok, étketőszékek és asztalok, kerti bútorok, ruhásszekrények és komódok is

A JYSK számára az otthonteremtés, a lakóhelyek kényelmesebbé és meghittebbé tétele mindig is a fókuszban állt. Örülünk, hogy ezzel a támogatással is valamilyen módon hozzájárulhatunk ennek az érzésnek a megteremtéséhez.

Latest news

JYSK Italy completes Unified Commerce as the last former DBL country

A JYSK jelentős IT-átállást hajtott végre, miután az utolsó korábbi DBL-ország is csatlakozott az Unified Commerce-hez

- A JYSK fontos mérföldkőhöz érkezett a One JYSK programjában, mivel az utolsó korábbi Dänisches Bettenlager (DBL) ország is átállt az integrált Unified Commerce (UC) platformra.

Címlap

A JYSK 2026-ban negyedik alkalommal nyerte el a Top Employer Magyarország minősítést

- A JYSK 2026-ban negyedik alkalommal nyerte el a Top Employer Magyarország minősítést

Nyitás

Újra várja a vásárlókat a JYSK megújult áruháza Dunaharasztiban

- 2026 január 28-tól újra megnyitja kapuit a JYSK áruház Dunaharasztiban.

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office