Skip to main content
JYSK CSR

Erősít a JYSK: két új áruházat  nyitott meg, jótékonysági akcióval összekötve

Dátum: 31/08/2023

Author: Krisztina Szilvasi, Communications Manager, JYSK Hungary

Kategória: Expansion

Jótékonysággal kísért üzletnyitás

Tovább terjeszkedik a JYSK kiskereskedelmi üzletlánc, augusztus végén két újabb áruházat nyitottak meg, ezúttal Solymáron és Móron. A 2022/2023-as pénzügyi évben a JYSK már egy új áruházat átadott, és 2023 végéig további két üzlet nyílik meg majd a tervek szerint. Az áruháznyitások mellett a folyamatosan újulnak meg a meglévő egységek is a JYSK legmodernebb, 3.0-ás koncepciójának megfelelve.

Folyamatosak az üzletnyitások a JYSK-nél, a dán vállalat a 2022/2023-as, idén augusztus végéig tartó pénzügyi évben már nyitott egy több mint 900 négyzetméteres egységet Nagyatádon, augusztus 30-án pedig a budapesti agglomerációban, Solymáron, illetve Móron nyílt meg a JYSK két újabb áruháza. Matracstúdió

 

Az új áruházak mindegyike több mint 900 négyzetméteres alapterületű lesz, és a 3.0-ás koncepció jegyében a bútorok közötti eligazodást 3 bemutató-szoba segíti, de külön matrac-stúdiót is kínál a JYSK, ahol a vásárlók otthonos környezetben nem csupán tanácsokat kapnak, de ki is próbálhatják a termékeket.

 

Azt látjuk, hogy az online vásárlások felpörgése mellett továbbra is jelentős az igény a fizikai áruházakra, főleg a bútorok, matracok vásárlásánál. Országszerte 94 áruházunk van, ezzel a két új üzlettel pedig tovább erősítettük jelenlétünket az agglomerációban és Fejér vármegyében. Az idei év végéig pedig további két új áruházat tervezünk megnyitni
- Szimeiszter Sándor | Country Director, Ausztria, Görögország, Magyarország

 

Jótékonysággal kísért üzletnyitás

A JYSK-nél hagyománya van annak, hogy az áruháznyitásokat vagy újranyitásokat valamilyen jótékonysági akció kíséri. Skandináv gyökerű lakberendezési áruházláncként az otthonteremtés, a lakó- és közvetlen környezet kényelme, biztonsága áll a tevékenység fókuszában. Folyamatosan keresi a vállalat a támogatási lehetőségeket a helyi, regionális és országos szervezetekkel, és igyekszik ezen törekvésükben segíteni őket. 

Solymár CSR
A Ganz Ifjúsági Műhely kapta meg a JYSK 500.000 ft értékű felajánlását

A mostani adományozásban a Sharity segítette a JYSK-öt abban, hogy megtalálják egymást ezekkel a szervezetekkel. A nyertes kiválasztásában pedig bárki részt vehetett a Sharity felületén. A győztes  a Ganz Ifjúsági Műhely Egyesület lett, akikre több mint 5 ezer szavazat érkezett. A szervezet közel 40 éve várja Békásmegyeren elektronikai és modellező szakkörein az érdeklődő fiatalokat. Céljuk segítséget nyújtani a lakótelepi gyermekek és fiatalok szabadidejének társadalmilag hasznos eltöltéséhez. A pályázaton a gyermekek számára kényelmesebb és munkát támogató környezetet teremtéséhez kérték a JYSK segítségét, amihez 500 ezer forintos támogatást kaptak.

Az áruházlánc egyébként a nyitás napján az akciók mellett ajándékkal is várta vásárlóit, egy fürdőlepedővel és hatalmas bevásárlótáskával.

Solmyár csapat

 

Folyamatosak a felújítások is

Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamatosan átépíti a JYSK a 3.0-ás koncepció szerint, ez azt jelenti, hogy 2024 év végéig világszerte a vállalat minden áruháza, több mint 3300 egység megújul, Magyarországon pedig 2023. augusztus végéig összesen 67 áruház üzemel majd az új koncepciónak megfelelően. A projekt 2000. átalakított áruháza egyébként Gödöllőn nyílt újra június 21-én.

A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, így például az izzókat LED-ekre cserélték, a szociális helyiségekbe pedig mozgásérzékelőt szereltek. Az új koncepció jegyében az üzletekben a világítás szakaszolt, 3 ütemben lehet felkapcsolni, amelynek köszönhetően kevesebb fény mellett is nagyszerű vásárlási élmény nyújtható, miközben az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25 százalékkal csökkenthető.

 

Mór csapat

 

Latest news

JYSK UB csapat

Nemzetközi JYSK csapat az Ultrabalatonon

06/05/2024 - A 13 fős JYSK futócsapat az Ultrabalatonon céges csapat kategóriában az 5. helyen végzett

JYSK Newsletter

JYSK Newsletter - 2024 április

30/04/2024 - Hírek az osztrák, magyar és görög szervezetből

Dvorácskó Dóra

Női vezetők a JYSK-nél

29/04/2024 - Ismerjétek meg Dvorácskó Dóra területi vezető karrier útját.

Hozzászólás

A sértő hangnemet kerüljétek

About JYSK

Careers

JYSK Head Office