SMT program – immár Kínában is
- Januárban elindult a JYSK első Store Manager Trainee-programja Kínában
SMT program – immár Kínában is
- Januárban elindult a JYSK első Store Manager Trainee-programja Kínában
Belgium komoly áruházi tapasztalattal rendelkező Sales Managere
-
Sok-sok kitartó munka, jó eredmények és egy csipetnyi szerencse – ezt üzeni Torben Nygaard Timmermann mindazoknak, akiknek hozzá hasonlóan menedzseri ambícióik vannak a JYSK-nél.
- Ha feltehetnél három kérdést egy másik országban dolgozó kollégádnak, melyek lennének azok?
Dán diákok a JYSK West Balkannál
- 2016. október 11-én a Copenhagen Business School húsz diákja érkezett látogatóba a JYSK West Balkan zágrábi központi irodájába.
Új elosztóközpont avatása Németországban
- 2016. október 5-én adták át a Dänishes Bettenlager új elosztóközpontját a dél-németországi Kammlachban.
A JYSK elosztóközpontjának bővítése
- 2016. augusztus 19-én, pénteken a JYSK megtette az „első kapavágást” Uldumban – megkezdődtek a dániai elosztóközpont bővítésének előkészítő munkálatai.
HR-vezetőnk a horvát Top 4-ben
- A JYSK West Balkan HR-vezetőjét, Maja Marković Mileusnićot szakmája legjobbjai közé választották Horvátországban.
Vásárlói értékelésekre épülő JYSK Favourites kampány
-
Egy 18 országra kiterjedő, nagyszabású új kampányban a JYSK reflektorfénybe állítja a vásárlói termékértékeléseket.
Autót kapnak a JYSK tehetségei
- Az idei dolgozói elégedettségi felmérés eredményei szerint vállalatcsoportunkban a román JYSK munkatársai a legelégedettebbek.
© GOJYSK.com 2024